Két hét múlva búcsút mondhatnak a maszknak a britek

Pénzbüntetéssel sújtanák azokat aki nem mennek el a második oltásokra Németországban. Berlinben ugyanis lelassult a kampány és sok vakcinát ki is kellett dobni. Közben Nagy-Britanniában bejelentették, hogy hamarosan eltörlik a maszkviselési kötelezettséget.

  • 2021. július 04., vasárnap 18:55
Vágólapra másolva!

Meglebegtette a maszkviselési kötelezettségek eltörlését a britek előtt Robert Jenrick lakhatási miniszter

közölte a miniszter a régóta várt és hamarosan esedékes könnyítést.

Sajid Javid egészségügyi miniszter pedig arról beszélt a Mail on Sunday című konzervatív lapnak, hogy nemcsak gazdasági okok, de egészségügyi indokok is a korlátozások teljes feloldása mellett szólnak. A tárcavezető a bezártság okozta stressz következményeivel, az emberek mentális egészségi állapotának romlásával, illetve a indokolta a korlátozások végleges eltörlését.

Az eredeti tervek még június 21-én eltörölték volna a korlátozásokat, de a az indiai eredetű Delta variáns közbeszólt így várhatóan július 19-én lélegezhetnek fel a britek.

Európában is azért követik nagy figyelemmel a nagy-britanniai híreket, mert az országban már a koronavírus fertőzőbb mutánsa okozza a legtöbb új fertőzést.

Különösen Németországban nagy az aggodalom, ahol már a második oltást kihagyók esetleges megbüntetéséről vitáznak.

A Német Vöröskereszt adatai alapján a lelkesedés nem csak az első oltásra jelentkezők körében csökkent, de például Berlinben a már beoltottak 10 százaléka nem kérte a második adag vakcináját. Ráadásul a lefoglalt időpontjukat sem mondják vissza.

Ez a kampány lassulásával jár, ráadásul ki kell dobni a felhasználatlan oltóanyagot is

Ha újabb járványhullám lesz, akkor ismét jönnek a gazdaságot megbénító lezárások. A gazdasági kamara ezért nemcsak büntetné a második oltást kihagyókat, de az oltási kötelezettség bevezetésérők is vitát sürget.

Horvátországban is büntetéseket mérlegel a kormány. Ott a tervek szerint csak védettségi igazolással lehet belépni a bevásárlóközpontokba. Azt is tervezik, hogy oltás hiányában sem az egészségügyi dolgozóknak, sem a betegek nem engedik meg hogy belépjenek a kórház területére.

Montenegróban inkább a jutalomban hisznek. Ott a közszférában dolgozók egy szabadnapot, míg a nyugdíjasok 50 eurós idegenforgalmi kupont kapnak, ha még júliusban beoltatják magukat bármelyik koronavírus elleni védőoltással.

HírTV