Drónok háborúja, Belorusszia felől támadhatnak Ukrajnára az oroszok

Ismét rakéta- és drón-csapásokat mért ukrán célpontokra az orosz hadsereg. A Föderáció Kijevet is lőtte, válaszul az ukránok több ellentámadást indítottak Oroszország ellen. Volodimir Zelenszkij elnök további támogatást kért Nyugat-Európától, egyben azt is jelezte, hogy Moszkva Belorusszia felől újabb katonai akciót akar végrehajtani Ukrajna ellen.

  • 2022. december 19., hétfő 19:15
Vágólapra másolva!

A frontvonal több pontján is csapásokat mértek orosz és szeparatista célpontokra. Moszkva közlése szerint több civil is életét vesztette az ukránok akcióiban, de érdemi károkat nem okoztak az ellentámadások.

A Föderáció sem hagyta válasz nélkül az ukránok tevékenységét. Az orosz hadsereg kéttucatnyi drónnal támadta Kijevet. Az ukrán hadvezetés szerint több mint húsz iráni gyártmányú pilóta nélküli gépet észleltek a főváros légterében, amelyek közül legalább 15-öt lelőttek.

A polgármester azt mondta, hogy robbanásokat lehetett hallani több kerületben is. Vitalij Klicsko megerősíttette azt a hírt is, hogy Kijev megyében több infrastrukturális létesítmény és magánház károkat szenvedett.

Az orosz védelmi minisztérium szóvivője eközben arról számolt be, hogy a különleges hadművelet során újabb célzott csapásokat mértek Ukrajna-szerte stratégiai és infrastrukturális létesítményekre.

Megszólalt a harcok kapcsán az ukrán elnök is. Volodimir Zelenszkij videóüzenetében kitartásra szólított fel, és újabb segítséget kért.

Zelenszkij azt is hozzátette, nem zárható ki egy újabb nagyszabású orosz támadás a közeljövőben, amelyet a Föderáció északi irányból, Belorusszia felől indíthat meg Ukrajna ellen.