
A katonák legalább 40 terroristával végeztek – tették hozzá a közleményben.
A Burkina Fasó-i katonai kormányzat elítélte a támadást, és vizsgálatot rendelt el.
A múlt héten az ország északi részén a hadsereg egyenruhájába bújt férfiak körülbelül 150 falusival végeztek egy településen.
Burkina Faso, különösen annak északi része, 2015 óta az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetekhez köthető dzsihadista csoportoknak tulajdonított erőszakspirálba került, amelyben több mint tízezer ember életét vesztette – civilek és katonák –, és mintegy kétmillió ember volt kénytelen elhagyni lakhelyét.
Ibrahim Traoré százados, az afrikai ország ideiglenes elnöke a múlt héten írta alá az általános mozgósításról szóló rendeletet a terrorizmus elleni fellépés fokozása érdekében.
A borítókép illusztráció: Shutterstock.
Továbbiak a témában
2 perc Salvini igazi problémája már nem az, megtartja-e a pártját, hanem hogy visszaszerzi-e az elveszett választóit
2 perc Németország évek óta falat épít az AfD köré: Vasárnap kiderül, erősebb-e a fal a választóknál
2 perc 










