

Közös elhatározásunk volt, hogy Gázát azért kell támogatnunk, hogy segítsük az ottani emberek sorsát. De semmit olyasmit nem kívánunk finanszírozni, ami a gyűlölethez és a vérontáshoz kötődik, ahogy ez korábban volt - mondta az amerikai elnök a békecsúcson.
Úgy döntöttünk, hogy az újjáépítés csak úgy történhet, hogy Gáza demilitarizált övezetté válik, és létrejön egy valódi, civil rendőri erő, amely megteremti meg a biztonságot a területen. Ennek létrehozásában az Egyesült Államok partner lesz, velünk kell majd együtt dolgozni, és így végre valóban biztonságos hellyé válhat Gáza, mondta az elnök.
Ez már a Tel Aviv melletti kórház, ahova a frissen kiszabadult izraeli túszokat hozták. Ide már a családtagjaikkal érkezhettek, itt alapos kivizsgálás várja őket, és pszichológiai segítséget is kapnak. Igy találkozott két elhurcolt izraeli fiatalember. A gyerekkori barátok 738 napot töltöttek a Hamasz fogságában, csak más - más helyszínen. A fehér pólós férfi volt az, akiről a terroristák a nyáron sokkoló videót tettek közzé. A csontsovány tússzal megásatták a saját sírját is.