NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld
Főhajtás – Kövér László az újjáépített Kőrösi Csoma Sándor emléksztúpánál járt

Főhajtás – Kövér László az újjáépített Kőrösi Csoma Sándor emléksztúpánál járt

A kelet- és magyarságkutató nyelvtudós, a tibetológia megalapítója, a tibeti-angol szótár megalkotója tiszteletére Vung Tau városban emelt és nemrég felújított emléksztupát koszorúzta meg a vietnámi hivatalos látogatásra Ho Si Minh városába érkezett Kövér László - tájékoztatta az Országgyűlés Sajtóirodája vasárnap az MTI-t.

  • 2025. október 19., vasárnap 11:14
Vágólapra másolva!

A házelnök a közlemény szerint elmondta, hogy bár az indiai Darzsilingben elhunyt kutató ennyire keletre nem jutott el, de az utókor tiszteletét Vietnámban is kivívta a budhizmus kutatásában is élenjáró magyar tudósember.

A koszorú elhelyezését követően a házelnök úgy fogalmazott, hogy

Az Országgyűlés elnöke megbeszélést folytatott Vo Van Minh-nel, a tizennégymilliós Ho Si Minh város Népi Tanácsának elnökével és Tran Van Tuannal, a Tanács alelnökével, akik a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulójához kapcsolódó, kiemelt eseménynek nevezték a magyar Országgyűlés elnökének látogatását.

Kövér László elmondta, hogy

Vietnám hazánk kiemelkedően fontos stratégiai partnere a délkelet-ázsiai régióban,

országaink között - a jelentős földrajzi távolság ellenére is - erős kötelék alakult ki, amelynek egyik meghatározó szála a folyamatos parlamenti együttműködés. Minden politikai kapcsolatteremtésének az kell legyen a célja, hogy elősegítse a gazdasági, társadalmi és az emberek közötti közvetlen együttműködést - emelte ki.

A házelnök Ho Si Minh városban tett látogatása során megnyitotta a Bozóky Dezső hajóorvos XX. század elején készített saigoni vonatkozású fotóiból készített kiállítást is.

Fotó: Az Országgyűlés Sajtóirodája által közreadott képen Kövér László, az Országgyűlés elnöke megkoszorúzza Kőrösi Csoma Sándor nemrég felújított emléksztúpáját a vietnámi Vung Tau városban 2025. október 18-án. MTI/Az Országgyűlés Sajtóirodája/