
A dél-amerikai ország megbízott elnöke, Delcy Rodriguez kijelentette, hogy kiegyensúlyozott nemzetközi kapcsolatok kialakítására törekszik az Egyesült Államokkal, azonban arról is beszélt a napokban, hogy készen állnak megvédeni természeti erőforrásaikat, a nemzeti védelmi tanács pedig folytathatja Maduro politikáját.
„Az ország egy katasztrófa. Szörnyen irányították.'' - ezzel indokolta Donald Trump, hogy az Amerikai Egyesült Államok átveszi az irányítást Venezuelában. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok egy második katonai akciót is végrehajthat Venezuelában, ha a vezetés megmaradt tagjai nem működnek együtt az ország rendbehozatalában.
A venezuelai Legfelsőbb Bíróság az ország jelenlegi alelnökét, Delcy Rodríguezt nevezte ki ügyvivő elnöknek, akinek az alkotmány értelmében 30 napon belül választásokat kellene kiírnia.
Az amerikai elnök hangsúlyozta: Washington célja a béke és a szabadság helyreállítása, valamint az ország romokban heverő olaj-infrastruktúrájának újjáépítése. Mindeközben a kábítószer-bűncselekményekkel és kábítószer-terrorizmussal vádolt Nicolás Maduro a várakozások szerint már ma megjelenik a bíróság előtt.













