Durva jelenetek: 70 ezer rendőrt vezényeltek ki a párizsi tüntetésekre

Molotov-koktélt dobtak a rendőrökre Párizsban, a rendvédelmisek válaszul könnygázzal és kábítógránátokkal oszlatták a tömeget. A „Harmadik felvonás” néven emlegetett demonstrációkon 320 ezren vettek részt.

Vágólapra másolva!

Az egyik megdöbbentő felvételen az látható, hogy egy rendőr lába is lángra kapott. A rendőrök könnygázt vetettek be, és rohamot indítottak, hogy feloszlassák a tömeget. Azért, hogy a korábbi rongálásokat és fosztogatásokat elkerüljék összesen 70 ezer rendőrt vezényeltek ki. Párizsban kizárólag a körgyűrű közelében engedélyezték a tiltakozást. 

– A francia gazdaság helyzete rossz, mivel jelenleg hozzá nem értők egy csoportja irányít minket: ők milliárdokkal zsonglőrködnek, miközben a családoknak néhány eurócentért is meg kell küzdeniük. A kisvállalkozók már most nehézségekkel küzdenek, és nem látják előre az eladásokat és a megrendeléseket. Sajnálom őket, de talán nekik is nyomást kellene gyakorolniuk a kormányra, hogy teljesítse a követeléseiket – mondta ez a tüntető.

Volt olyan demonstráló, aki arról beszélt, hogy ha kell, akár a jövő évi választásokig folytatják a tüntetéseket, amikor is szerinte igazi változás történik majd.