Lengyelországban a politikai csata még csak most kezdődik

Dornfeld László szerint mély szakadék nyílt meg Varsóban, ennek a megoldása pedig nehezebb lesz, mint egy egyszerű tárgylás.

Vágólapra másolva!

A Napindító vendégeként Dornfeld László politikai szakértő elemezte a Lengyelországban kialakult, alkotmányos válságot. A szakértő szerint a most kialakult helyzet megoldása egyelőre nem látszik, miután olyan fundamentális nézetkülönbség van az ellenzék és Donald Tusk miniszterelnök kormánya között, amely nem orvosolható egyszerű tárgyalásokkal. Az eredeti konfliktus azután robbant ki, miután a Donald Tusk új elnököt nevezett ki az Alkotmánybíróság élére, aki az eddigi elnökét és helyettesét nem engedte be az épületbe. 

Karol Nawrocki köztársasági elnök megszakította útját és visszatért Varsóba ahol addigra már tüntetés alakult ki a bíróság épülete körül. Nawrocki és az ellenzék egyébként azt is világossá tette, hogy alkotmányellenesnek tartják a lépést. 

A politikai csata ugyanakkor csak most kezdődik, hiszen Tusk már jelezte, hogy nem tágít tervétől és visszaállítja a jogállamot. Dornfeld László szerint ez ugyanakkor olyan nézetkülönbséget eredményez a köztársasági elnök, a kormány és az ellenzék között, amelyet szinte lehetetlen lesz feloldani.