NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Olimpia 2016
Esés, rombolás – Földháziéknak volt már jobb napjuk is

Esés, rombolás – Földháziéknak volt már jobb napjuk is

Kovács Sarolta a 17., Földházi Zsófia pedig a 27. helyen végzett a riói olimpia női öttusaversenyében.

  • 2016. augusztus 20., szombat 07:00
Vágólapra másolva!

Kovács, a Volán Fehérvár 25 éves öttusázója a vívás után a középmezőnyben állt, majd a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el, amivel a nyolcadik helyre lépett előre. Lova négy akadályt vert le, így a lövészetekkel kombinált 4x800 méteres futást a 13. helyről kezdhette meg, melyben végül négy helyet visszacsúszott.

Földházi, a KSI 23 éves, olimpiai újonca a vívás után a 36 fős mezőny hátsó részében állt. Úszásban ugyan a hatodik időt érte el, de ezzel is csak pár helyet tudott előrelépni, a lovaglásban pedig volt akadályverése, rombolása, lóról esése és időtúllépése is, ami miatt nagyon sok pontot veszített.

Fotó: MTI

A 2013-as év Európa-bajnoka hiába tartozik a legjobb kombinált számosok közé, a 30. helyről nem volt esélye jelentősen előrelépni.

A versenyt az ausztrál Chloe Esposito nyerte.

(MTI)