
Újabb olimpikonok érkeztek haza Rióból – az olimpiai bronzérmes férfi párbajtőr-válogatott tagjai közül Boczkó Gábor, Imre Géza és Somfai Péter sajtótájékoztatót is tartott. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes Imre Géza azt mondta: a szurkolók láthatják még a páston, ugyanis nem szeretné abbahagyni a vívást. A csapat negyedik tagja, Rédli András még nem jött haza Rio de Janeiróból.
Újabb magyar érmesek érkeztek haza a riói olimpiáról a Liszt Ferenc repülőtérre, ahol családtagok és szurkolók várták őket. Az Imre Géza, Boczkó Gábor, Somfai Péter, Rédli András összeállítású vívócsapat bronzérmet, míg Imre Géza egyéniben ezüstöt szerzett.
„A nehezén már túl vagyok, de ahogy mondtam korábban is, azért ez nem fog elmúlni nyomtalanul, hogyha lesznek rémálmaim, akkor valószínűleg ez fog előjönni, ez a meccs, ez az utolsó pár pillanat. De próbálom tényleg a pozitív részét megfogni, Horváth Mariann ezt tanácsolta nekem, és én próbálom ezt megfogadni, és mellette ez a bronzérem azért pluszban még nagyon sokat segít” – árulta el Imre Géza olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőröző.
800 méter gyorsúszásban nyert bronzot Kapás Boglárka. A 23 éves úszónak a jövőben ennél is merészebb álmai vannak. „Pontosan úgy sikerült, ahogy terveztem, úgyhogy teljesen elégedett vagyok ezzel az úszással, az a két tized az elején egy picit zavaró volt, hogy azért érzékeltem, ott vagyok nagyon közel, de ahogy beértem és láttam, hogy világít a rajtkövem, és hogy érmes vagyok, akkor el is felejtettem, hogy ezüst vagy bronz, a lényeg, hogy megvan” – mondta az olimpiai bronzérmes úszó.
Egy másik fiatal úszónk is egy harmadik hellyel gazdagodott 200 méter pillangón. A 19 éves magyar versenyző az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 23-szoros olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpst.
„Fantasztikus érzés volt, főleg úgy, hogy kétszer meg tudtam őt verni. Az első úszás, az csak ilyen beköszönő volt, hogy sziasztok, itt vagyok, és a második, az már arról szólt, hogy azért nehogy már a kisgyerek nyerjen, gondolhatta a Phelps, és hát, szerintem ő azt azért nem hagyta annyiban, és örülök, hogy ott tudtam nyerni úgymond. Mindenki tudja, hogy a döntő a lényeg és ott kell nagyot úszni, nagyot úsztam, de nem elég nagyot az aranyhoz, 26 századdal maradtam el, ez így kimondva is elég meglepő még számomra is, de örülök, hogy itt van a bronz nála” – szögezte le Kenderesi a hazaérkezését követően.
Szintén a bronzérmek számát gyarapította a súlylökő Márton Anita, aki ezzel a magyar női atlétika első érmét szerezte 1968 óta. „A szívem mélyén számítottam rá. Azért mentem ki, hogy egy minél jobb eredménnyel jöjjek haza, és hát, mondhatom nyugodtan, hogy meg kellett küzdeni ezért a bronzéremért, de szerencsére sikerült mindent megcsinálnom, amit elterveztünk, tehát hogy egy új országos csúcsot tudjak lökni, ugye, ez volt elsősorban a cél, és hát, ez egy bronzérmet hozott most” – értékelt Márton Anita.
A legnagyobb szurkolótábora viszont a cselgáncsozó Ungvári Miklósnak volt, aki 5. helyet szerzett a 73 kilogrammosok mezőnyében a riói játékokon.