
Bízott az országos csúcsban Márton Anita. A magyar dobóatléta a női súlylökés döntőjében szerzett bronzérmet, 19,87 méteres dobással, amivel a magyar atlétika hetedik érmét szerezte ötkarikás játékokon.
Márton Anita elmondta: szeretné átlépni a 20 méteres álomhatárt, és úgy érzi, erre lesz bőven lehetősége – például a 2020-as tokiói olimpián. „Én úgy gondolom, hogy mindenki azért jön ki, hogy a legjobbját hozza és valamilyen érmet vigyen haza. Én ugye úgy jöttem ki, hogy szeretnék a legjobb hatban végezni, tehát pontszerző helyen és ugye egy nagyon jó lökéssel lehet esélyem éremre. Úgyhogy hál' Istennek mindent megvalósítottam, amilyen vágyakkal kijöttem, ugye új egyéni csúcsot löktem, ami egyben új országos csúcs is, ezzel lettem bronzérmes, úgyhogy én maradéktalanul elégedett vagyok” – mondta a súlylökő.