

Hetek óta kómában van Széles Sándor, Gyurta Dániel korábbi edzője, állapota stabil, de súlyos.
A Nemzeti Sport úgy tudja, márciusban vitték kórházba, mert elesett. A vizsgálóban még kommunikált, aztán elájult, és azóta nem tért magához.
A Londonban 200 méter mellen olimpiai bajnok Gyurta október végén jelentette be, hogy 17 év után szakít edzőjével, aki akkor azt mondta, vannak ajánlatai. A sportlap úgy tudja, nemrég az úszószövetség elnökét, Bienerth Gusztávot is megkereste, de a helyzete ezután sem oldódott meg.