NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
A Dortmund és az Inter is bejelentette új edzőjét

A Dortmund és az Inter is bejelentette új edzőjét

Az Ajaxszal az Európa-liga döntőjébe bejutó Peter Bosz veszi át a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának irányítását.

  • 2017. június 06., kedd 17:32
Vágólapra másolva!

A holland tréner Thomas Tuchel helyét veszi át, akinek sajtóhírek szerint azért kellett távoznia, mert nem volt jó a kapcsolata a vezetőséggel. Bosz kétéves szerződést kötött a Dortmunddal, amely sajtóhírek szerint hárommillió euróért vásárolta ki az amszterdami klubtól, amellyel 2019-ig szólt a megállapodása.

„Én leszek az Inter új edzője. Mindenben megegyeztünk” – jelentette ki Luciano Spalletti. Az olasz tréner irányításával a Roma a második lett a Serie A 2016–2017-es szezonjában. A hírek szerint Spalletti kétéves szerződést kötött az Interrel idényenként négymillió euróért. Spalletti 2005 és 2009 között az AS Romát, utána az orosz Zenitet irányította. Tavaly januárban visszatért az olasz fővárosba, csapatával az előző idényben ezüstérmes lett a Serie A-ban, ennek ellenére nem volt meglepő, hogy követte Walter Sabatini sportigazgatót, aki szintén az AS Romától szerződött az Interhez.

Nem sokáig maradt munka nélkül Stefano Pioli azután, hogy három fordulóval a szezon előtt menesztették az Intertől. Az olasz szakember a távozó Paulo Sousa helyét vette át a Fiorentina kispadján. A firenzei klub bejelentése szerint az új szakvezető szerződése két évre szól, és további egy évvel meghosszabbítható. Az 51 esztendős tréner 1989 és 1995 között 156 alkalommal lépett pályára a Fiorentina színeiben. Edzőként 1999 óta tevékenykedik, az elmúlt hat évben a Bolognát, a Laziót és az Internazionalét is irányította.