NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Bemutatta új vezetőedzőjét a Videoton

Bemutatta új vezetőedzőjét a Videoton

A bajnoki ezüstérmes székesfehérvári gárda bajnokságot és kupát is nyerne, Marko Nikolic ambíciói pedig egyeztek az elképzelésekkel, így két évre aláírt a csapatnál. Kovács Zoltán sportigazgató cáfolta, hogy az új edző rekordösszeget, évi 800 ezer eurót keres majd.

  • 2017. június 08., csütörtök 17:06
Vágólapra másolva!

A Videoton csalódásként élte meg a másfél hete véget ért bajnokságban az ezüstérmet, ezért nézett új edző után.

„Nyilván ha minden tökéletes lett volna, akkor nem döntünk így, de az embernek meg kell hoznia a döntéseket, mikor könnyebbet, mikor nehezebb döntéseket. Talán ez Magyarországon nem megszokott, de mi békében, barátságban váltunk el egymástól, nem haragszik senki senkire. Van egy nagy adag csalódottság mindannyiunkban, a vezetőedzőben is volt, úgy láttuk jónak, ha közös megegyezéssel elválnak az útjaink” – mondta Kovács Zoltán, a Videoton FC sportigazgatója.

Az új tréner a szerb Marko Nikolic, aki hazájában duplázott a nemrég véget ért futballidényben: a Partizan Beograd edzőjeként bajnokságot és kupát is nyert.

A Videoton sportigazgatója cáfolta azt a szerb sajtóinformációt, hogy Nikolic évente 800 ezer eurót, átszámítva 250 millió forintot keres majd Székesfehérváron:

A szakember nagyratörő célokkal érkezett: „Ez a klub ugyanazt akarja, mint én: mindenben, ahol lehet, sikeresnek lenni, bajnokságot és kupát nyerni, és némi európai siker is jöhet. Olyan klubnál akartam dolgozni, amelynek ilyen céljai vannak, és néhány perc beszélgetés az igazgatóval meggyőzött arról, hogy jó helyen vagyok. A Vidi napról napra fejlődik, és jó bajnokságban játszik. Jó az infrastruktúra, épülnek a stadionok, minden jól halad. Része akarok lenni ennek a projektnek” – jelentette ki az új vezetőedző.

Marko Nikolic fiatal edzőnek számít a maga harminchét évével. Az évek óta európai főtáblás szereplésben bízó Videoton kétéves megállapodást kötött a szerb trénerrel.