

Története során tizenkettedszer nyerte meg a legrangosabb európai kupát a Real Madrid. A királyi gárda a cardiffi döntőn 4-1-re verte a Juventust, és ők lettek az első csapat, akik a Bajnokok Ligája-korszakban duplázni tudtak.
Az otthon maradt Real-szurkolók közösen nézték a cardiffi BL-döntőt, melyet kedvenceik 4-1-re nyertek meg az olasz Juventus ellen. A Real Madrid négy éven belül harmadszor nyerte meg a legrangosabb európai kupát, és ők az elsők, akik a BEK-korszak vége óta duplázni is tudtak. A csapatot másfél év alatt két BL-címre vezető Zinedine Zidane is történelemről beszélt.
„Nem kétséges, hogy egyedülálló dolgot vittünk véghez. Önök is tudják, hogy a BL-korszakban még senki nem tudott duplázni, nagyon büszke vagyok a csapatra. Történelmet írtunk, ez nem sikerült volna a szurkolóink nélkül, nekik is köszönöm. A következő évünk persze ennél is nehezebb lesz, mindenki a mi skalpunkat akarja majd, szóval alaposan fel kell készülnünk. Keményen fogunk dolgozni, hogy ne legyen olyan könnyű dolguk” – mondta a madridiak mestere.
A már négyszeres BL-győztes portugál támadó, Cristiano Ronaldo duplázni tudott a döntőben. „Mindig is szerettem döntőkben játszani, pláne akkor, ha gólt, gólokat is szerzek, de önmagában a döntős légkört is imádom. Négy BL-trófeát nyertem, ez számomra is hihetetlen. Örülök a duplámnak és hogy ezzel segítettem a csapatot” – örömködött Ronaldo.
A Real tizenkettedszer ült fel Európa trónjára, ami szintén egyedülálló teljesítmény a futballtörténelemben.