

Számos sportoló és sportegyesület csatlakozott a mellrák megelőzéséért folytatott jótékonysági kampányhoz, a Pink októberhez.
Többek között Nagy László, a Veszprém kézilabdaklasszisa, Gercsák Szabina ifjúsági világ- és Európa-bajnok dzsúdós, a Magyar Amerikaifutball-szövetség, valamint a Budapest Wolves amerikaifoci-csapat is a kezdeményezés mellé állt. Az akció részeként a sportolók az adománygyűjtés mellett egész októberben valamilyen rózsaszín ruhadarabot viselnek majd figyelemfelhívás céljából.
„Az egyik legfontosabb része a szűrésnek nemcsak a mammográfia, hanem az emberek között terjeszteni, hogy mi az, amit tenni kell, és melyek azok a kockázati tényezők, amelyekre minden embernek attól függetlenül, hogy van-e egészségügyi előképzettsége vagy nincs, érdemes odafigyelnie. Általában tudjuk azt, hogy 50 év felett jelentkezik a nem örökletes formájú emlőrák” – mondta Gundy Sarolta, a Magyar Rákellenes Liga elnökségi tagja.