

A testület elsöprő többséggel fogadta el, hogy a jövőben 200 helyett 128 fővel működik.
A közgyűlés egyhangúlag hagyta jóvá azoknak a versenyzőknek, illetve kísérőiknek a névsorát, akik a jövő évi, dél-koreai téli olimpián képviselik Magyarországot.
„Nézzük azt, hogy ezek a gyerekek kvalifikáljanak, érezzék jól magukat, nyújtsák a legjobbjukat, és hogyha ki tud jönni ebből egy érem, akár olyan érem, amely még a magyar olimpiai mozgalomban a téli sportok között nem született meg, akkor az volna a hab a tornán. Természetesen mi is azért drukkolunk, hogy az első aranyérem meg tudjon születni” – fogalmazott Kulcsár Krisztián MOB-elnök.