Djokovic legyőzte a döntőben Federert

A svájci régen látott fordulatot mutatott be a Cincinettiben.

  • 2018. augusztus 20., hétfő 10:41
Vágólapra másolva!

A szerb Novak Djokovic nyerte meg a Cincinnatiben rendezett keménypályás tenisztorna férfi versenyét, mivel a vasárnapi döntőben magabiztosan legyőzte a szintén volt világelső Roger Federert.

A hatodik ohiói döntőjében szereplő Djokovic történelmet írt azzal, hogy elsőként nyert mind a kilenc ATP 1000-es tornán legalább egyszer: Indian Wellsben ötször (2008, 2011, 2014, 2015, 2016), Miamiban hatszor (2007, 2011, 2012, 2014, 2015, 2016), Monte-Carlóban kétszer (2013, 2015), Madridban kétszer (2011, 2016), Rómában négyszer (2008, 2011, 2014, 2015), Kanadában (Montreal/Toronto) négyszer (2007, 2011, 2012, 2016), Cincinnatiben egyszer (2018), Sanghajban háromszor (2012, 2013, 2015), Párizsban pedig négyszer (2009, 2013, 2014, 2015) ünnepelhetett. A korábban mesterversenyeknek hívott tornák 1990-ben kerültek a naptárba.

A Cincinnatiben hétszeres győztes Federer mindvégig alárendelt szerepet játszott a döntőben, 39 rontott ütést mutatott be, és sorozatban száz hozott szervagém után először vesztette el az adogatását.

Djokovic és a 20-szoros Grand Slam-bajnok svájci sztár 46. alkalommal csaptak össze, s a szerb már 24-22-re vezet. Előzőleg több mint két és fél éve, a 2016-os Australian Open elődöntőjében találkoztak.

Eredmény, döntő, férfiak (6,3 millió dollár összdíjazás): Djokovic (szerb, 10.)-Federer (svájci, 2.) 6:4, 6:4.

Nők (2,9 millió dollár összdíjazás): Bertens (holland)-Halep (román, 1.) 2:6, 7:6 (8-6), 6:2.