Időszaki kiállítás nyílt Szántódpusztán gróf Széchenyi Zsigmond életéről

A kiállításról mások mellett Oláh Zsanett, a NÖF ügyvezetője beszélt a Radar stábjának.

  • Radar
  • 1 órája
  • Forrás: HírTV
Vágólapra másolva!

Oláh Zsanett, ügyvezető, NÖF: "Nagyon sok minden volt Széchenyi Zsigmond azontúl, hogy vadász volt és ahogy itt az urak elmondták a tárgyakban Széchenyi Viktorról is és Széchenyi Zsigmond életéről, azokról a hölgyekről is vannak itt fotók, akik az ő életének meghatározó szereplői voltak. Nem az egyik kedvenc idézetem, amikor Széchenyi Zsigmondtól megkérdezték, mikor üldöztetve volt a II. világháború után, hogy miért nem hagyta el, amikor lehetősége lett volna az országot, akkor azt mondta, hogy a Zsiga ment volna, de a Széchenyi nem mehetett. És azt hiszem, hogy ebben a mondatban minden benne van, amiért valóban egy olyan emberről beszélünk, akinek z életútja, munkája, aminek nyilván egy fontos része volt a vadászat érdemes a fiatalok számára is és minden olyan ember számára, akit érdekel a történelem és ezek a történelmi személyek, hogy őt is bemutassuk számukra."