

Már a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja történt-e korrupció Kispesten, ahol az ügy egyik érintettjének fizetését nemrég duplájára emelték. A Magyarország élőben vendége Dódity Gabriella volt, a kerületi Fidesz frakcióvezetője, aki szerint a szocialisták hülyének nézik az embereket.
„Elindult ismeretlen tettes ellen nyomozás, most már ugye korrupció és kábítószerrel való visszaélés gyanújával is. A politikai mindennapokban ugyanakkor mintha semmilyen következménye nem lenne ennek a fajsúlyos ügynek. Ugye Lackner Csaba továbbra is ott ül a kispesti önkormányzatban. Kinek a felelőssége ez, hogy látja?”
– kérdezte Földi-Kovács Andrea műsorvezető.
„Én úgy vélem, hogy a kispesti szocialistáknak, a baloldali városvezetésnek most már ideje lenne, hogyha szembenéznének a tényekkel. Ugye az, hogy Lackner Csaba nem mond le a mandátumáról az nyilván az ő erkölcsi felelőssége, de azt gondolom, hogy az, ahogyan a baloldali városvezetés ezt az ügyet kezeli, az viszont komoly aggályokat felvet.”
– válaszolta Dódity Gabriella.
Hír TV


