
Kovács Zoltán szerint fontos, hogy az emberek továbbra is betartsák a kijárási korlátozásra vonatkozó szabályokat. Példaként hozta fel, hogy a budapestiek egy része nagyon szabadon értelmezte a meghozott intézkedéseket.
Ennek egyenes következménye lesz, hogy az 5-14 napos lappangási időt követően a jövő hét végére, vagy közepére sokkal nagyobb számokat fogunk látni
– tette hozzá.
Az államtitkár elmondta, a szerdai kormányülésen sem Karácsony Gergely főpolgármestertől sem Szita Károlytól, a a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökétől nem jött olyan kérés, hogy az intézkedésekből vissza kellene venni, sőt szigorításról is volt szó.
Kovács Zoltán emlékeztetett, a miniszterelnök további egyeztetéseket folytat, csütörtökön az operatív törzs ülése után virológusokkal, járványügyi szakértőkkel is egyeztet, és azt követően, délután alakítja ki álláspontját.
Teljes beszélgetés:
HírTV
Továbbiak a témában

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek












