NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvMagyarország élőben
Kollár Lajos: Ötezer alatt marad a fertőzöttek száma

Kollár Lajos: Ötezer alatt marad a fertőzöttek száma

Újfent kijelenthetjük, hogy Magyarországon sikeres volt az újkoronavírus-járvány elleni védekezés, a korábban jósolt fertőzések számához képest töredéke a valós – hívta fel rá a figyelmet Kollár Lajos, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri tanácsadója a Magyarország élőben című műsorunk hétfői adásában.

Vágólapra másolva!

Az egyetemi tanár, érsebész emlékeztetett, a járvány kezdetén voltak olyan prognózisok, hogy százezer beteg is lesz majd hazánkban, majd a becslések fokozatosan csökkenni kezdtek.

– erősítette meg Kollár Lajos.

Velkovics Vilmos műsorvezető felvetésére, hogy több tízezer kórházi ágyat kellett felszabadítani, a miniszteri tanácsadó úgy vélte, utólag azt lehet mondani, hogy talán túlzott óvatosság volt, de az akkor történt, amikor még nem lehetett tudni, hogy mi lesz a járvány vége, így akár az is előfordulhatott volna, hogy ilyen sok ágyra van szükség.

Elindult a munka, hogy milyen ütemben lehet visszaállítani az ágyakat (…) vélhetően június elejére minden intézkedést meg lehet szüntetni – tette hozzá az egyetemi tanár.

Teljes beszélgetés:

HírTV