
Tóth Péter Lóránt Latinovits Zoltán-díjas versmondó eredetileg testnevelés-történelem szakos tanár, de gyermekkorában 14-15 éves koráig már mondott akítvan verseket. Aztán egy ideig kosárlabdázott, de végül 2008-2009 környékén a versek visszalopóztak az életébe, ami azt jelentette, hogy párhuzamosan a tanári pályája mellett visszajött a versmondói korszak. 2015 őszén úgy döntött, hogy otthagyja a tanítást erre a nagyon szép, de bizonytalannak ígérkező útra lépett. A célja az volt, hogy bejárja a Kárpát-medencét, és rendhagyó irodalom órákat tartson. A verszarándoklatot eddig csaknem 100 településen élvezhették az irodalombarátok. Tóth Péter Lóránt már az ötödik évét kezdte meg versvándorként. Radnóti Miklós idén született 110 éve, ez az apropója az idei verszarándoklatnak.
A Paletta vendége volt Győrfi Alen Európa-bajnok gyorsasági motorversenyző, aki néhány hónappal ezelőtt az Egyesült Államokbeli Daytonaban indult egy versenyen, ahol szép eredményeket ért el. A Forty Racing 29 éves versenyzőjének több mint 50 ellenféllel kellett megküzdenie a 200 mérföldes versenyen, majd egy rövid sprint pályán bizonyított. A fiatal tehetség további megmérettetésekre készül, jövő márciusban ismét Daytonaban áll rajthoz, addig az edzéseké a főszerep.
Little G Weevil blues zenész, producer 2004-ben költözött Memphis-be, zenei karrierje ott kezdődött. A zenész tehetségkutató versenyeken vett részt, most pedig itt hazánkban hatalmas ünneplésre készül. Sokak mellett vendége pedig egy jamaicai származású angol énekesnő, aki páratlan hangjával kápráztatja majd el a nagyérdeműt. A koncertet november 21-én tekinthetik meg a blues szerelmesei az A38 hajón.
Teljes műsor:
Hír TV