Altus: kérelemmel fordultak a bizottsághoz a fideszesek

Átfogó adatigénylési kérelemmel fordultak a fideszes EP-képviselők az Európai Bizottsághoz az Altus Zrt. megbízása ügyében. A Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló cégről ugyanis még mindig nem tudni, hogy milyen indokokkal kapott másfél milliárd forintos megbízást a brüsszeli testülettől. A Miniszterelnökség helyettes államtitkára továbbra is tiltott pártfinanszírozásról beszél, a fideszes Deutsch Tamás pedig elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Európai Bizottság a szőnyeg alá akarja söpörni az egész ügyet.

  • 2015. május 09., szombat 21:12
Vágólapra másolva!

„Én erre nagyon büszke vagyok, ez sok év munkája” – így dicsekedett az ATV stúdiójában Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója, miután áprilisban kiderült, hogy az Európai Bizottságtól az ő cége kapott felkérést még tavaly arra, hogy többek között Magyarországon is vizsgálja át az összes uniós pályázatot.Az Altus Zrt. szerződése 2016 januárjáig szól, másfél milliárd forint értékben. A cég 100 százalékos tulajdonosa, Gyurcsány Ferenc az elmúlt két évben összesen majdnem 250 millió forint osztalékot vett fel az Altusból. A DK elszámolása szerint ebből 2013 és 2014-ben 21 és fél millió forintot adományozott a saját pártjának.

A Miniszterelnökség szerint ezért most joggal felvetődhet a tiltott pártfinanszírozás kérdése. „Van egy cég, ami ötmillió eurót kap az Európai Bizottságtól. Amennyiben ő politikus, több mint valószínű, hogy ezt a DK finanszírozására fogja fordítani” – közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

A kancelláriaminiszter másfél hete levélben kérte Brüsszeltől, hogy hozzák nyilvánosságra az Altus megbízatásának részleteit. Az Európai Bizottság főigazgatója azonban válaszlevelében nem tartotta összeférhetetlennek, hogy a volt miniszterelnök cége vizsgálja át a mostani kormány uniós szerződéseit.

„Az Európai Bizottságnak a főigazgatója válaszolt Lázár miniszter úrnak, ő a kiválasztási szempontrendszert védte. Mi azt gondoljuk, hogy megengedhetetlen az, hogy aktív pártpolitikus Magyarország ellenőrzésére kapjon jogot, illetve olyan forrást, amely felveti a tiltott pártfinanszírozás kérdését is, Hiszen Gyurcsány Ferenc maga nyilatkozta azt, hogy ő alapvetően politikus és nem üzletember” – jelentette ki Csepreghy Nándor.

A Fidesz EP-képviselői továbbra is választ várnak Brüsszelből arra, hogy a korábbi szokásaitól eltérően az Európai Bizottság miért szervezte ki a tervezési munkát egy magáncégnek. „Ha annyira gond nélküli az Altus Zrt. másfél milliárd forintos szakértői megbízatásának az ügye, akkor hogyhogy előfordult az a helyzet, hogy állítólag már tavaly október óta él ez a megbízatás és egy mukkot nem szólt az Európai Bizottság erről? Soha, sehol, senkit erről nem tájékoztattak, az egész csupán úgy derült ki, hogy az Altus Zrt. emberei fülig érő szájjal besétáltak különböző magyar minisztériumokhoz” – mondta Deutsch Tamás EP-képviselő.

Deutsch Tamás szerint elfogadhatatlan az Európai Bizottság és az Altus Zrt. apparátusának törekvése, nevezetesen hogy az egész ügyet a szőnyeg alá akarják söpörni.