Átlagosan 755 ezer forinttal csökkentek az adósságok

Az ügyfelek több mint kétharmadának csökkent vagy változatlan maradt a törlesztőrészlete a devizahiteles elszámolás után – mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

  • 2015. május 12., kedd 15:38
Vágólapra másolva!

Windisch László az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az elszámolás jelenlegi állásával kapcsolatban arról is beszámolt, hogy átlagosan 755 ezer forinttal csökkentek az adósságok, akiknek pedig lejárt hitelük van, átlagosan 151 ezer forintot kapnak vissza. Ugyanakkor extrém esetekben előfordulhat, hogy valakinek nőtt az adóssága, ez jellemzően azoknál fordulhatott elő, akik kombihiteleket vettek fel vagy jelentős, kilencven napot meghaladó tartozást halmoztak fel. Felhívta a figyelmet arra, hogy aki nem elégedett az elszámolással, első körben keresse fel a bankját.

„Úgy gondoljuk, hogy a bankok a banki panaszkezelés folyamatában megfelelő módon választ tudnak adni az ügyfelek kérdéseire, ezért szeretnénk ezúton is azt javasolni és felhívni a figyelmet, hogy első körben minden esetben ha nem értenek egyet az elszámolással, bankjukat keressék fel. Ez jogvesztő határidő, ha ezt a panaszkezelési utat nem merítik ki, akkor később nem lesz lehetőségük, hogy akár a pénzügyi békéltető testülethez, akár bírósághoz forduljanak jogorvoslati kérelemmel” – fejtette ki Windisch László.