Botka: A Fidesz-rezsim lebont minden európai értéket

Botka László szerint a Fidesz-rezsim lebont és megtagad minden európai értéket. Az MSZP országos választmányának elnöke a testület mai ülése után azt mondta: a szocialisták számára az Európai Unió nem pusztán érdek-, hanem valódi értékközösséget jelent. Botka László elmondta azt is, hogy a szocialisták több módosító javaslatot készítenek elő a jövő évi büdzséhez, az önkormányzatok esetében például külön költségvetési alap létrehozására tesznek javaslatot.

  • 2015. május 09., szombat 14:50
Vágólapra másolva!

„Több százezer olyan magyar család, akinek a mindennapi megélhetéséhez szüksége volt a közösség támogatására, mert így kapott közgyógyellátási, lakásfenntartási, szociális támogatást, ezeket elveszítette, mert zömében kis települések ezt nem tudták finanszírozni, az MSZP a költségvetéshez benyújtott módosítói azt célozzák, hogy gyorsan és könnyen legalább a rászorulók megkapják azokat támogatásokat, amelyeket megkaptak 2015 előtt” – közölte Botka László.