Itt is több tonna veszélyes hulladék pihen

Megismétlődhet az Illatos úti eset, az Egyesült Vegyiművek üzemében is maradtak veszélyes anyagok. A gyár közel másfél éve áll, a dolgozók azt sem tudják, hogy jelenleg ki a munkáltatójuk.

  • 2015. május 15., péntek 18:18
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Vegyiművek Budapest határában lévő egységében 2013 decemberében állt le a termelés. A kilencven dolgozót azzal hitegették, hogy hónapokon belül újraindul a gyár, addig pedig állásidőre küldték őket, amelyet legutóbb 2015 végéig hosszabbítottak meg. Állásidőre a bér hetven százaléka jár, de a vállalat nem fizet.

„Nemcsak a bért nem fizették ki, a munkavállalók papírjait sem adták ki. Papírok nélkül az elhelyezkedésük elég problémás, ráadásul munkanélküli segélyre sem jogosultak” – mondta el Imrik Tamás, az üzemi tanács elnöke.

A dolgozók csapdahelyzetben vannak. Az üzembe nem mehetnek be, holott még a cég alkalmazottai. A tulajdonosváltások miatt azt sem tudják, hogy jelenleg ki a munkáltatójuk.

A főbejáratnál a DRB Vagyonhasznosító Kft. neve olvasható. A társaság a világhálón elérhető adatok szerint a Buda-Cash-botrányban érintett DRB Bank egyik vállalkozása.

„Mindent megpróbáltunk a felszámolási eljárás kezdeményezéstől kezdve különböző hivatalokig bezárólag több úton kezdtük el a munkavállalók érdekeit védeni. […] Folytatjuk ezt a munkát, de eddig nem sok eredményre jutottunk, és sajnos azt kell hogy tapasztaljuk, hogy a kormányzat sem igazából partner ebben a kérdésben” – fejtette ki Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke.

Az Egyesült Vegyiművek dolgozói az Illatos úti eset megismétlődésétől félnek. A Budapesti Vegyiművek egykori telephelyén felhalmozott veszélyes hulladékot közpénzből kell elszállíttatni. Veszélyes vegyszerek a Cinkotai úti üzemben is maradhattak – mondják a munkások.

„Hét tartályban 38 700 kilogramm veszélyes hulladék, ezenfelül csomagolóanyagok, hordók és egyéb ilyen veszélyes hulladék maradt, ebből kiemelném a formalint, amely nagyon mérgező” – számolt be egyikük.

Az Egyesült Vegyiműveket képviselő ügyvéd a közelmúltban azt írta az egyik munkavállalónak, hogy a cég csődvédelmet kér, de annak időpontjáról már nem tájékoztatott.