Közös céget jegyez a DK és a Jobbik politikusa

Több mint egy évtizede vezet közös céget egy jobbikos és egy DK-s politikus.

  • 2015. május 12., kedd 08:24
Vágólapra másolva!

A Blikk úgy tudja: Kummer Ákos ügyvéd – aki 2010-ben a Jobbik színeiben indult az önkormányzati választáson – és Kecskés Balázs, aki a Gyurcsány-párt II. kerületi szervezetének elnöke, 2003-ban alapított közös betéti társaságot. Míg Kummer állítása szerint a cégtől nem kapott pénzt, addig DK-s társa az önkormányzat honlapján található vagyonnyilatkozat szerint a bt.-ből idén 80 ezer forint jövedelmet vett fel.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője a lapnak azt mondta: nem lát kivetnivalót a közös cégben, szerinte más üzlettársak között is előfordul, hogy eltérő politikai nézetet vallanak.