
„A hátad fáj? Igen. Érzed a kezed? Igen, azt érzem, a lábam nem érzem” – az orvostanhallgatóknak egy magasból lezuhant embert kellett megmenteniük. Az egyetemisták szerint a gyakorlat során ez volt a legnehezebb a speciális mentési feladatok közül.
„Azért volt kifejezetten nehéz, mert nem volt semmi információnk a szituációról, az emberről és hogy milyen állapotban van. Ezt mind nekünk kellett kideríteni. Ez a feladat nagyon komoly csapatmunkát igényelt, és emiatt volt különösen nehéz, hogy annak ellenére, hogy még nem vagyunk képzettek és keveset tudunk, a stresszt, a lámpalázat legyőzve kommunikálni kellett és időre megoldani a feladatot” – mondta az egyik orvostanhallgató.
Az orvostanhallgatók a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja, a DEKOM tagjaitól megtanulhatják, hogyan kell a katasztrófa sújtotta övezetekben segíteni a sérülteken.
Az ilyen helyzetekben a szakembereknek nemcsak a sérültekre és egymásra kell figyelniük, hanem sok eseteben az idővel is versenyt futnak. A csapatoknak mind a kilenc állomáson 25 perc alatt kellett teljesítenie a feladatokat.
„Itt gyakorlatban lehetne leginkább megtanulni, hogy stresszhelyzetben tudunk, tudjuk kezelni a szituációkat. Itt ki tudjuk próbálni magunkat is, hogy reagálnánk egy éles helyzetben, és tényleg sokat lehet, sok tapasztalatot lehet szerezni ilyen szituációk által” – hangsúlyozta egy másik egyetemista.
A különleges körülmények miatt sokszor stresszhelyzet alakulhat ki. A Debreceni Mentőcsoport egyik legfontosabb célja, hogy a leendő orvosok ezt minél hamarabb megtanulják kezelni.
„Ha kikerülnek az orvosok, akkor, ugye, az első két év azzal telik, hogy valós környezetben valós betegellátást kell folytatniuk. Ami önmagában egy stressz. Tehát erre próbáljuk kondicionálni őket egy ilyen helyzetben, egy ilyen helyen, és minél élethűbben kell kivitelezniük a feladatokat” – vélekedett a DEKOM vezetője, Késmárky András.
A Debreceni Egyetem orvostanhallgatói minden évben felvehetik az elméleti és gyakorlati részből is álló tantárgyat. Így nemcsak ők szerezhetnek mentési tapasztalatot, hanem a DEKOM is számíthat a folyamatos utánpótlásra.













