
Az egyik pécsi német nemzetiségi középiskolában valamennyi diák emelt szinten vizsgázott. A négy óra alatt egy műveltségi tesztet, érvelő, illetve adott szempontok alapján egy-egy fogalmazást, valamint egy levelet kellett megírniuk.
– A négy év alatt elég sokat tanultam németórákon, és hát egy négyes vagy egy ötös inkább remélhetőleg.– Mire számítasz?– Négyesre inkább.– Oké, de hogy milyen feladatok lesznek?– Ja, hát nehezek. Hát nemzetiségi a négy év alatt tanult költőktől vagy íróktól művek és azokról feladatok.
A pedagógusok szerint a feladatsor nem volt túl nehéz, de annak, aki jelesre akarta megírni, alaposan fel kellett készülnie. „Minden feladat megoldható volt a gyerekek számára. Tartalmazott olyan kérdéseket is, amik mindenki számára egyszerűek voltak. Átlagos kérdéseket is, és volt benne néhány nehezebb kérdés is, ami nyilván annak volt egyszerű, aki eleve úgy készült, hogy ő biztosan jeles osztályzatot fog kapni” – mondta Hertrich Ágnes, a Koch Valéria Iskolaközpont német munkaközösségének elnöke.
Kedden a latin és héber nyelv közép-, valamint az informatika emelt szintű vizsgával folytatódnak az idei írásbeli érettségik.













