Több száz megbetegedés egy szegedi iskolában

Több mint kétszázan betegedtek meg a szegedi Gregor József Általános Iskolában egy hányással, hasmenéssel járó kór miatt.

  • 2015. május 08., péntek 19:08
Vágólapra másolva!

Három diák a szegedi gyermekklinika fertőző osztályára került, ahol infúziót kaptak. A hatóságok tegnap az egész iskolát fertőtlenítették és vizsgálatot indítottak.

Az orvosok több mintában is calici vírust mutattak ki. Felmerült, hogy a kórokozó a menzán készült étellel került a betegek szervezetébe, ezért az iskola konyháját is vizsgálják.

„A népegészségügyi főosztály járási osztályának a kollégái hétfőn visszamennek az iskolába, ott az eljárásrendnek megfelelően egy kérdőíves felmérést fognak még végezni, amely szintén igyekszik a vírus terjedéséről plusz információkat összegyűjteni. Itt eredendően a gyerekek étkezési szokásairól, a közétkeztetés körülményeiről és az ottani gyakorlatról fognak kérdéseket feltenni. Ami nagyon fontos, hogy még folyamatban vannak vizsgálatok egyrészt az ételmaradékok, ételminták vizsgálatai is zajlanak, és még további székletmintákat is vizsgál a hivatal” – fejtette ki Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott.