
Február közepén nyújtott kezet jobbikos ellenfelének Gyöngyös MSZP-s polgármestere. Hiesz György csaknem négy hónapos alkudozás után a radikális párt jelöltje mellett fideszes ellenfelét is kinevezte alpolgármesternek. A szocialista polgármester a Látótérnek korábban azt mondta, a pártvezetés részéről szabad kezet kapott az alkudozásra. „Teljes szabad kéz volt, nincs beleszólás. Ott lett volna, ha mi mondjuk egy az egybe kötünk koalíciós megállapodást. Ott sokan nem tetszésüket fejezték volna ki” – hangsúlyozta Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.
A jobbikos alpolgármester is a pártvezetés jóváhagyásával fogadta el a felkérést. „El kell fogadni, hogy a polgármester az MSZP színeiben került hatalomra, és nekünk gyakorlatilag vele kell együtt dolgozni. Vagy azt mondjuk, hogy összeállunk a Fidesszel és megvan a többségünk, az nem biztos, hogy jóra vezet” – mondta Kévés Tamás.
Ez a modell Tapolcán már nem működött. Az MSZP vezetése a héten kizárta soraiból a városi elnöküket, miután Lévai József elfogadta Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármesterének felkérését az alpolgármesteri posztra. Az MSZP egykori elnöke, Lendvai Ildikó a Hír TV-nek azt mondta, helyesli a döntést, szerinte csak a gyöngyösi példa kivitelezhető. „Gyöngyös sem recept, de ott konkrétan megnézném, hogy mi a helyzet, Tapolcánál olyan különösebb vizsgálatra nincs szükség. Jobbikos irányítású településen szocialista képviselő nem vállalhat a jobbik programjában részt vevő szerepet” – mondta Lendvai Ildikó.
Tóbiás József pártelnök szerint Gyöngyösön az MSZP-s polgármester felelőssége a város működtetése, ennek ellenére a Jobbikkal mindenféle együttműködést határozottan elutasít.
„A Fidesz–Jobbik világa és a baloldal között nincs átjárás, ennyi.” Tóbiás József mindenesetre most azt kéri a szocialista párt megyei vezetőitől, hogy mindenhol vizsgálják felül az esetleges együttműködéseiket a Jobbikkal. „Arra fogom kérni a megyei elnököket és települések vezetőit, hogy beszéljék meg és ugyanezt gondolatot szervezeti formában is érvényesítsék” – hívta fel a figyelmet Tóbiás.
A szocialisták korábban már Ózdon is kaptak alpolgármesteri felkérést a Jobbiktól, de azt is elutasították.













