A kormánypártok a Jobbikkal karöltve tennék zárttá a befogadóállomásokat

A kormánypártok a Jobbikkal együtt újra zárttá tennék a befogadóállomásokat. A Magyar Liberális Párt elnöke szerint a fideszes javaslat csak növelné a feszültséget a túlzsúfolt menekülttáborokban. Az egyik baloldali kispárt pedig használaton kívüli, uniós pénzből felújított laktanyákban helyezné el a folyamatosan érkező menekülteket. A kormány törvénymódosítással gyorsítaná a menekültkérelmek elbírálását. A kérelmezőt menekültügyi őrizetben lehetne tartani akkor is, ha az illető a hatóság döntése ellen bírósághoz fordul.

  • 2015. június 30., kedd 19:20
Vágólapra másolva!

„Zéró tolerancia alatt én nem golyószórókat és vízágyúkat értek elsősorban, hanem olyan felkészült rendvédelmi szerveket, amelyek már csírájukban el tudják fojtani a hasonló problémákat, rendelkeznek megfelelő képzettséggel azt illetően, hogy a határvidéken is kezeljék ezt a kérdést” – mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

A menekültekért aggódik az Együtt. Az ellenzéki párt szerint a befogadóállomások túlzsúfoltsága miatt bármikor kitörhetnek a hétfőihez hasonló erőszakos cselekmények. Szelényi Zsuzsanna a kormányt hibáztatja a Debrecenben történtekért, mert szerinte nem tesz meg mindent a bevándorlók megfelelő elhelyezéséért. Véleményük szerint a plakátkampánnyal pedig a kabinet a menekültek ellen hergeli a szélsőségeseket, így a befogadóállomások lakói félelemben élnek.

„Magyar szélsőségesek fel vannak jogosítva, hogy támadás, össztűz alá vegyenek Magyarországon lévő menekülteket. Azt gondolom, hogy ez egy olyan eszkalálódó hullám, ami természetes módon vezet oda, hogy a menekültek, az itt lévő külföldiek jobban fognak félni és nem csoda, hogy olyan incidensek történnek, mint amilyenek Debrecenben” – hangsúlyozta Szelényi Zsuzsanna, az Együtt országgyűlési képviselője.