Államtudomány: egy híján mindenki tiltakozik

Kizárólag a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) tanulhatnak államtudományokat a jövőben – a kormány törvényjavaslata szerint. A döntés ellen a Pázmány Péter egyetemen kívül minden jogi kar tiltakozik. Patyi András, a közszolgálati egyetem rektora nem érti a támadásokat, hiszen szerinte nem lesz változás a jogi egyetemek képzési rendszerében.

  • 2015. június 11., csütörtök 19:10
Vágólapra másolva!

Tiltakozó hangvételű állásfoglalást adott ki hét jogi egyetem dékánja, miután a kormány módosítaná a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet érintő törvényt. A módosítás szerint a jövőben kizárólag a közszolgálati egyetemen indulhatna államtudományi képzés, melyet a dékánok megalapozatlannak és ezért elutasítandónak tartanak. Patyi András, az NKE rektora szerint félreértésről van szó, hiszen a módosítás nem érinti a jogi képzéseken belüli államtudományi tantárgyakat, a kizárólagosság csak az önálló képzésre vonatkozik. „Ez az előterjesztés semmilyen módon nem tartalmaz rendelkezést a jogászképzésre. A jogászképzés okleveles jogász végzettséget ad, és a neve is az, hogy jogász, doktor juris doktori címmel zárul. Nem szerepel sem a nevében az, hogy államtudomány, sem pedig a végzettségben, amit kiad” – fogalmazott Patyi András.



Az elmúlt években nehéz körülmények közé kerültek a jogi karok, mivel piaci körülmények közé lettek szorítva, mondta a Pécsi Tudományegyetem jogi karának dékánja. Kecskés László szerint a jog- és államtudományt Magyarországon a reformkor óta egy rendszerben tanítják, ezért nem tartják elfogadhatónak a módosítást. „Az úgynevezett államtudomány-képzés kizárólagosságával van problémája a jogi kari dékáni kollégiumnak, tehát mindenképpen kérjük, hogy mellőzze a törvényjavaslat ezt” – nyilatkozta a dékán.

A kancelláriaminiszter szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem születési folyamatának a végére érnek azzal, hogy a jövőben kizárólag ezen az egyetemen lehet államtudományokat tanulni. „Az a javaslatunk, hogy közigazgatási, katonai, rendészeti, nemzetbiztonsági nemzetközi és európai felsőoktatás mellett a következő években államtudományi képzés is legyen ezen az egyetemen. Ez nem azt jelenti, hogy a jogi egyetemen ne lenne államtudományi képzés, ez azt jelenti, hogy egy új államtudományi szak elindítására nyitjuk meg a lehetőséget” – szögezte le Lázár János.

A dékáni állásfoglalást egyedül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának dékánja nem írta alá. Az egyetem rektora azt mondta, állásfoglalásukkal megvárják, amíg az egyeztetések befejeződnek az egyetemek és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között.