Ellenplakátok: „ez nem egy Fidesz-fikakampány lesz”

Ömlik a pénz a Kétfarkú Kutya Párt felhívására. Három nap alatt 26 millió forintot ajánlottak fel magánszemélyek arra az ellenkampányra, amivel a nemzeti konzultációhoz kapcsolódó kormányzati plakátokra akarnak válaszolni. Lázár János szerint jót tesz az ellenzéki tiltakozás, eddig 500 ezren küldték vissza a kitöltött kérdőíveket.

  • 2015. június 11., csütörtök 19:51
Vágólapra másolva!

Három nap alatt 26 millió forintot gyűjtött össze az interneten adományokból a bejegyzés alatt álló Kétfarkú Kutya Párt. A pénzből ellenkampányt indítanak: ők is óriásplakátokon fognak üzenni az országnak.

„Ez nem egy Fidesz-fikakampány lesz egyébként, az egyik része az lesz, ami az ide látogató turistáknak meg menekülteknek szólna, hogy mi nem így gondolkodunk rengetegen, mint a kormány, ezek a Welcome to Hungary, meg Sorry About Our Prime Minister-típusú plakátok, a kampány másik része egy társadalmi szolidaritás melletti kampány lesz” – fejtette ki Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke.

A Fidesz kudarcáról beszélt az ellenzéki Együtt politikusa arra utalva, hogy az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén bírálta a nemzeti konzultációt és az azzal összefüggő kormányzati plakátkampányt.

„Az a plakátkampány-sorozat, amelyet a Fidesz a bevándorlókkal szembeni hecckampányra használ, az ellenérzéseket szül nemcsak a magyar társadalomban, hanem már európai szinten is karanténba zárja Magyarországot. Azt kell látni már, hogy ma Magyarországon már nincs olyan helye az országnak, ahol éppen maradtak volna ezek a plakátok” – mondta el Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja.



A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint csak jót tett a nemzeti konzultációnak az ellenzéki tiltakozás.

„A tiltakozásokat szervezők akciója egy politikai provokáció és 2004-es viselkedésük alapján teljesen hiteltelen, nem lehet komolyan venni, egyébként szeretném megköszönni nekik ezt a munkát, mert a menedékkérdésekkel kapcsolatos, illetve a bevándorlással kapcsolatos konzultáción résztvevőknek a száma radikálisan megugrott azóta, amióta ezek az akciók zajlanak Magyarországon” – fejtette ki Lázár János.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy ha a menekülthullám nem csillapodik, akkor év végéig 120-130 ezer ember érkezhet az országba. Németország és Ausztria pedig a napokban döntött arról, hogy 15 ezer menedékkérőt visszatoloncol Magyarországra.