Folytatódik a nyomortelep-felszámolási program

Egy négylakásos önkormányzati tulajdonú társasház lebontásával folytatódott csütörtökön Miskolcon a nyomortelep-felszámolási program. A város közgyűlése múlt év májusban határozott a szegénytelepek megszüntetéséről, eddig közel hetven épületet bontottak le. A bontás a számozott utcákban folytatódott, ahol egy hónapja drogdílereket fogott a rendőrség. Kriza Ákos polgármester sajtótájékoztatón jelentette be: a nyomortelepek felszámolását mindenképp végigviszik, és folytatják a hatósági ellenőrzéseket is.

  • 2015. június 11., csütörtök 19:22
Vágólapra másolva!

Miskolc-Lyukóbánya önkormányzati rendészei a hétvégi házas városrészben betörésre és áramlopásra utaló nyomokat találtak. Az ő munkájukat az ombudsman vizsgálta tavaly március óta a TASZ bejelentése után. Az ezt összegző jelentésben az alapvető jogok biztosa alkotmányellenesnek nevezte a hatósági ellenőrzést. „Már a nyomortelepeken élő emberek igénye is, hogy biztonságban éljenek. Látható, hogy fokozottá vált az ellenőrzés, és ahogy az eredményeink jönnek, egyre inkább igazolják a hatósági ellenőrzések indokoltságát. Mi a joggal élünk, és nem visszaélünk. Használni fogjuk a jogot, hogy Miskolcon a rendet és a biztonságot betartsuk” – mondta a polgármester.

Diósgyőrben már dolgozik a markoló. A környéken élők azt mondják, épp ideje a bontásnak. A nyomortelepek felszámolásáról tavaly májusban döntött a miskolci közgyűlés, azóta több mint hatvan házat bontottak le. Most a számozott utcákban folytatódott a bontás, ott, ahol egy hónapja drogdílerbandát is fogott a rendőrség.

„Ez egy négylakásos épület, négy család lakott benne. A négy családból kettőt végrehajtási eljárásban költöztettek ki, kettő pedig – mivel még rendelkeztek érvényes szerződéssel a Miskolci Ingatlangazdálkodóval kötött egyéni megállapodás alapján – csereingatlanba költöztek át” – közölte Schweickhardt Gyula polgármesteri biztos.

A programért felelős biztos hozzátette, a végrehajtási eljárások ütemében folytatódik a nyomortelep-felszámolás Miskolcon, még nyáron több hasonló épületet szeretnének elbontani.