Hiába a 4 ezer rendőr? - ismét százak próbáltak menekülni

4 ezer rendőr őrzi Magyarország mintegy 1100 kilométeres, schengeni külső határát – az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint. Közben ismét több száz menekült próbált Magyarországra jutni a déli határon.

  • 2015. június 12., péntek 10:39
Vágólapra másolva!

A Népszabadság arról ír: az nem derül ki az adatokból, hogy a legkritikusabb, mintegy 164 kilométer hosszú magyar–szerb határra hány határrendész jut. A lap hozzáteszi: összességében 700-zal kevesebben felügyelik a határokat, mint a határőrség rendőrségbe olvasztása előtt.

Közben ismét több száz menekült próbált Magyarországra jutni a déli határon. Bács-Kiskun megyében 66 határsértővel szemben intézkedtek, Csongrád megyében pedig csaknem 400 illegális migránst tartóztattak fel. A legnagyobb számú csoportot Szegeden fogták el.

„370 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén egy nap leforgása alatt. A legnagyobb számú csoportot Szeged külterületén fogták el 5 órakor, ott 76 szír állampolgár, köztük 18 gyermek került rendőrkézre. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség” – fogalmazott Várkonyi Gergely, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.