Megegyeztek: közös határszolgálatot állítanak fel

Pintér Sándor belügyminiszter osztrák és szerb kollégájával tárgyalt Budapesten a megnövekedett bevándorlásról. A három ország közös határszolgálatot állít fel a szerb–magyar, illetve a szerb–macedón határon. A tárcavezetők megegyeztek abban is, hogy összehangolják az embercsempészek elleni hatósági munkát. Az osztrák belügyminiszter a közös sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Ausztriába Szerbián, illetve Magyarországon keresztül érkeznek a határsértők.

  • 2015. június 30., kedd 21:04
Vágólapra másolva!

„Ausztria első számú célország lett és ezért rendkívül nagy kihívást jelent a menekülthullám. Természetesen a háborús menekülteket támogatni kell, de ugyanakkor szükségszerű , hogy ezt az áramlatot csillapítsuk, ez pedig csak az osztrák–magyar–szerb tengely megerősítésével fog sikerülni” – mondta Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter.

A szerb belügyminiszter azt hangoztatta, hogy az illegális bevándorlókat igyekeznek Szerbiában feltartóztatni, majd kitoloncolni. A tárcavezető részt vesz a holnapi közös magyar–szerb kormányülésen is, ahol az egyik legfontosabb napirendi pont a migráció lesz.

„Magyarország nem az első ország, ahová migránsok érkeznek, így ennek a nyomásnak a részét más tagállamoknak is át kell venniük. Ami Szerbiát illeti, készek vagyunk minden olyan adatot megosztani Magyarországgal, illetve az unió tagállamaival, amelyek a migránsok azonosításában segíthetnek” – mondta Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter.