
Szegény kórház – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt felállított sátoron. Az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség tagjai egy hete demonstrálnak éjjel-nappal a költségvetés összeállításáért felelős szaktárca előtt.
„Semmiképpen nem látjuk úgy, hogy nekünk ünnepelnivalónk van a holnapi napon, pont azért, mert nem látjuk azokat a barkácslépéseket, amelyek az egészségügyi rendszer megmentésére szolgálnának. A szakdolgozók tekintetében viszont azt kell, hogy mondjam, hogy nagyrészt a 2012-es, 2013-as ágazati bérrendezés alapbéresítése folyik, erre jutott ebből a forrásból” – mondta Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.
Július 1-je a magyar egészségügy napja a rendszerváltozás óta. A Semmelwis-nap alkalmából az egészségügyi államtitkár díjakat, kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban. Az egyik kitüntetett orvos úgy fogalmazott, hogy a nehézségek ellenére működik a magyar egészségügy.
„Mindenki az erejéhez képest megpróbál megtenni mindent ahhoz, hogy jól működjön az egészségügy, és sok esetben azt lehet mondani azért, hogy ez az orvosok, a nővérek, az asszisztensek maximálisan pozitív hozzáállása miatt még mindig működik. Sajnos, anyagi oldalról persze vannak nehézségek” – nyilatkozta Forster Tamás, a SZTE II. számú Belgyógyászati Klinika igazgatója.
„Valamit orvosol, hogy az ügyeleti, a készenléti és a túlóradíjak júliustól az alapfizetésbe építve emelkednek. Nagyobb léptékű béremelésre egyelőre nincs pénz” – közölte az egészségügyi államtitkár.
„A jelenlegi költségvetés számai alapján 2016-ban nem látjuk a forrását egy generális, nagy, ágazati béremelésnek, de abban bízunk, hogy az év második felében ezzel kapcsolatos tárgyalások a kormány elé kerülhetnek” – mutatott rá Zombor Gábor.
A parlamentben a szocialisták olyan mértékű béremelést követeltek az egészségügyi dolgozóknak, mint amilyet utoljára a Medgyessy-kormány hajtott végre 2002-ben. „Az egészségügyben dolgozók 50 százalékos bérfejlesztést, és belátható időn belül 100 százalékot követelnek, támogatható ez a követelés. Azt mondják, hogy nagyjából 100-120 milliárd kellene most rögtön az egészségügyre, hogy működőképes legyen a rendszer. Igen, ez támogatható követelés. És azt gondolom, hogy olimpiai álmok és kongó stadionok árnyékában még inkább támogatható ez a követelés, hiszen ezeket ők is látják” – hangsúlyozta Tukacs István, az MSZP frakcióvezető-helyettese.
2006 és 2010 között a szocialisták vizitdíjat és kórházi napidíjat vezettek volna be – válaszolta Tukacs Istvánnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára. Rétvár Bence nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az MSZP–SZDSZ-koalíció törölte el a közszférában a 13. havi bért is.













