Szél: Cselédsorba került a közszféra

Jogsegélyszolgálatot indított az LMP, mert szerintük cselédsorba került a közszféra. Erről Szél Bernadett beszélt a parlamentben, napirend előtti felszólalásában. Az ellenzéki politikus azt mondta: a kormány közmunkasorba taszította a közalkalmazottakat, akik közül sokan jelentős bércsökkenést szenvedtek el.

  • 2015. június 01., hétfő 11:49
Vágólapra másolva!

„Volt olyan önkormányzati köztisztviselő, aki amikor a kormányhivatalok létrejöttek, őt elbocsátották (…) adminisztratív feladatokra visszavették közmunkára, de ott van a kormánytisztviselő is, akinek május elsejétől több ezer dolgozóval együtt a bére jelentősen csökkent. Ennek az embernek, aki hozzánk fordult, konkrétan 60 ezer forinttal csökkent a bére” – mondta az LMP képviselője.

Kovács Zoltán válaszában azt állította, hogy nem igazak a vádak. Szerinte az elmúlt években elindult a bérek rendezése, példaként a pedagógusoknál és a fegyveres erőknél bevezetett életpályamodellt emelte ki. – Nemcsak a honvédség, a rendőrség, a pedagógusok, hanem az állami igazgatásban is elkezdődött, ha csurran-cseppennek nevezi, az tévedés. A járási hivatalokban, amit említett, 30-40 százalékos kézzelfogható béremelésre kerül sor 2016. július elsejétől – emlékeztetett Kovács Zoltán.