Kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarország ellen

Strasbourgi elmarasztalás jöhet a biztonságos országok listája miatt, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó nemzetközi jogász szerint.

  • 2015. július 23., csütörtök 06:53
Vágólapra másolva!

Lattmann Tamás a lapnak azt mondta: a lista felállításával a kormány kivette a hatóság és a bíróságok kezéből a szabad mérlegelés lehetőségét, ami komoly veszélyeket rejthet magában. Mostantól ugyanis olyan országokat is biztonságosnak kell tekinteni, amelyeket az európai gyakorlat nem tart annak. Így ha egy Szerbiába visszatoloncolt migráns a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, akkor elmarasztalhatják Magyarországot és kötelezettségszegési eljárás is indulhat.

Szembemegy az ENSZ-állásfoglalással

A magyar szabályozás szembemegy az ENSZ menekültügyi főbiztosságának állásfoglalásával, az ugyanis kimondja, hogy automatikusan nem lehet visszafordítani a bevándorlókat – ezt már a Közép-európai Egyetem docense mondta Magyarország Élőben című műsorunkban. Nagy Boldizsár szerint Szerbia akkor sem tekinthető biztonságos harmadik országnak, ha azt a magyar kormány rendeletbe adja.

„Egyfelől egész Afrika hiányzik. Ez ugye azt jelenti, hogy az afrikaiak egész joggal mondhatják, hogyha nem tettetek biztonságos származású ország listára, akkor nem vagyunk biztonságosak. Másfelől joggal panaszkodhat mondjuk Japán és Kína, hogy ők miért nem jelennek ott meg. A magyar kormány nem tekinti olyannak, mint amelyikben nincs üldözés? Tehát én azt gondolom, hogy ez egy nagy diplomáciai malőr” – vélekedett a Hír TV-ben a docens.

Mint arról beszámoltunk, tegnaptól hatályos az a kormányrendelet, amelyre hivatkozva a hatóságok kapásból elutasíthatják a Szerbia felől érkezők menekültkérelmét augusztustól. A jogszabály az összes balkáni államot biztonságosnak minősíti, még Koszovót és Bosznia-Hercegovinát is. A rendelet megadja a jogorvoslat lehetőségét, a migránsok bizonyíthatják, hogy nem kaptak megfelelő védelmet a biztonságosnak minősített országokban. A jövő hónaptól menekültügyi kérelmet a magyar hatóságok nem fogadhatnak el, ha a kérelmező biztonságos országból érkezett Magyarországra. Bővebben>>>