Újraindul Gaskó a VDSZSZ tisztújításán

A viták ellenére újraindul Gaskó István a VDSZSZ tisztújításán – mondta a Magyar Nemzetnek.

  • 2015. július 01., szerda 08:11
Vágólapra másolva!

Az érdekképviseletet 25 évig vezető egykori elnök a lapnak azt mondta: semmi alapja nincs a szervezet korábbi gazdálkodásával kapcsolatos kritikáknak, amelyek célja a karaktergyilkosság a jövő csütörtökre tervezett tisztújítás előtt. Gaskó István ezt azután mondta, hogy kiderült: az elnöki jogkört gyakorló alelnök, Bárány Balázs az ügyészséghez fordult a szervezet korábbi gazdálkodása miatt. Az ellentétek május elején kerültek felszínre, az akkori tisztújításon ugyanis nem választották újra Gaskót. Akkor azt nyilatkozta a lapnak: szerinte szervezett akció, puccs történt, de bizonyítani nem tudja.