
Bírósághoz fordulhat az ellenzéki párt a Klik miatt
A bírósághoz fordul a PM, ha a Klik nem adja ki, hogy a Teleki Blanka Gimnáziumon kívül még hány iskolától kértek be az elmúlt másfél hónapban hasonló információkat.
Szabó Tímea a Reggeli járat stúdiójában azt mondta: erős a gyanú, hogy a Teleki Blanka Gimnáziumnál indított ellenőrzés az Orbán-kormány politikai bosszújának része. Az iskola igazgatója még a múlt héten kapott 16 órát arra az állami fenntartótól, hogy elszámoljon: milyen körülmények között csatlakoztak a miskolci pedagógustüntetéshez, és erről hogyan értesítették a szülőket.
„15 napon belül kellene választ kapnunk, hogyha ezt a választ nem kapjuk meg, akkor természetesen további jogi lépéseket fogunk tenni az ügy érdekében. Valószínűleg a bírósághoz fogunk fordulni, hogy ezeket a közérdekű adatokat megszerezzük” – mondta Szabó Tímea.
Tekintse meg a PM társelnökével készült teljes interjút:














