
Gyanús pénzügyek miatt nyomoznak Makón
Milliárdos hűtlen kezelés gyanúja merült fel a makói vízközmű korábbi működésével kapcsolatban – írja a Magyar Idők egy könyvvizsgálói jelentésre hivatkozva.
A lap szerint 2006 és 2014 között – a szocialista Buzás Péter polgármestersége alatt – túlzott jutalmakat és prémiumokat adtak a felső vezetőknek, emellett feleslegesen bíztak meg hozzájuk rokoni szálakkal kötődő cégeket. A gyanús pénzügyek miatt még tavaly tett feljelentést a fideszes makói önkormányzat. Az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz ismeretlen tettes ellen.













