
175 járásnak ígért tanuszodát a miniszterelnök a parlamenti választások hajrájában, majd az önkormányzati választások előtt újra előkerült az ígéret. „A tanuszodák építését most itt 23 településen tudjuk bejelenteni, ez az első ütem, ezek zöldmezős beruházások” – mondta Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere.
Mosolygós alapkőletétel Putnokon 2014-ben. Egy edelényi helyszín, ahol ugyancsak hiába várták a munkagépeket. Salak és fű van Bélapátfalván is uszoda helyett. „Mi a végtelenségig türelmesek vagyunk, mindenhez hozzá vagyunk szokva. Hozzászoktunk ahhoz, hogy bezártak nálunk egy ezer főt foglalkoztató cementgyárat, utána elloptak egy 180 millió tonna tiszta kővagyont rejtő hegyet, és bekerült zöldterroristák kezébe, innentől, hogy lesz-e uszodánk, vagy nem lesz, olyan kérdés, hogy itt már tényleg tudunk várni” – fogalmazott Ferencz Péter Bélapátfalva polgármestere.
A Pest megyei Gyálon is virágok nőnek az uszoda helyén.
A tanuszodák mellett tornatermeket is ígért az Orbán-kormány. Van, amit átadtak, de a többségre még mindig várni kell. Az ecsédi polgármester az új tornaterem tervezett bejáratát mutatja. Két éve várnak rá. „A gyerekek várják már nagyon, hogy végre egyszer tornateremben tornázhassanak, és mínusz 10 fokban ne az aszfalton kelljen tornászni, a település is nagyon várja. Régóta beígért ez, de most én úgy érzem, most ért abba a stádiumba, hogy tényleg látjuk, hogy lehetséges, hogy létrejön az elkövetkező években” – nyilatkozta Maksa Mátyás.
A települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szerint jövő ősszel adhatják át a tanuszodákat és a tornatermeket. „A veszélyforrás az lesz, utána üzemeltetni kell… A magyar társadalom ahhoz van szokva, hogy a sportolást nem nagyon tudja megoldani a jövedelméből. Erre szocializálódtak. Egy uszodai belépő, egy uszoda fenntartása minimum 50 millió, egy tornacsarnok 15 millió, ennek a költségeit valahonnan meg kell fizetni, nem lehet máshonnan, csak közpénzből” – szögezte le Schmitt Jenő.
A tanuszodák üzemeltetését az állam átveszi az önkormányzatoktól, ez évi 1,2 milliárdos mínuszt jelent majd a költségvetésnek. A teljes programra pedig közel 40 milliárd jut.
Látótér című műsorunk ismétlését megnézhetik ma 17 óra 30 perckor.













