Áder visszadobta a Rogán-féle nok-törvényt

Visszaküldte az Országgyűlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényt Áder János köztársasági elnök. A jogszabályt egy hete fogadták el a képviselők, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatára. A köztársasági elnök levelében azt írta: a törvény tisztázatlan és ellentmondásos rendelkezéseket tartalmaz.

  • 2016. március 24., csütörtök 12:26
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal elnöke már kedden, az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén felhívta a figyelmet a Nemzeti Otthonteremtési Közösségek egyik kockázatos elemére.

„A kiszállás kérdését mi jelen pillanatban nem látjuk, hogy hogyan fogja a jogalkotó kezelni. Tehát azt a fogyasztói, azt a csoport tagot, aki egy ilyen közösségnek a tagjává válik, hogyan tud elszámolni, hogyha esetleg nem tudja vagy nem akarja kivárni az adott időtartamot” – mondta Juhász Miklós, a GVH elnöke.

A probléma tehát az, hogyha valaki belép a közösségbe, akkor befizetéseivel a közös alaptőkét növeli. Ám ha meggondolja magát és kilépne vagy egyszerűen csak nem fizet, akkor veszélybe sodorja a többiek lakáshoz jutását. Emellett a saját pénzét is elbukhatja.

„A közösségi finanszírozáson alapuló modellek sikere mindig azon múlik, hogy mennyien vesznek részt a rendszerben. Ezért kell megtenni mindent azért, hogy a leendő tagok a befizetéseiket biztonságban tudják és a hozzájárulásuk értéke garantált legyen. Enélkül ugyanis várhatóan sokkal kevesebben vennének részt egy ilyen rendszerben” – Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A konstrukció az államfő szerint is aggályos. Áder János tisztázatlannak ítéli meg a NOK és a közösséget működtető, illetve annak vagyonát kezelő szervező jogállását. Kifogásolja azt is, hogy a NOK-osok befizetett vagyonát egyetlen betétbiztosítási vagy befektetővédelmi szervezet sem védi. Figyelmeztetett arra is, hogy egy ilyen komplex jogszabályt nem szerencsés kivételes eljárásban átverni a parlamenten.

„Természetesen tiszteletben tartjuk a köztársasági elnök lépését, illetve döntését, és a törvényalkotási bizottság a lehető leggyorsabban majd napirendre fogja venni. Ott fognak eldőlni az ezzel kapcsolatos kérdések” – Kovács Zoltán kormányszóvivő.

A NOK-ot a sajtóban gyakran lakáslottóként emlegetik. A tagok között ugyanis sorsolással döntik el, hogy kinek előlegezik meg a futamidő lejárta előtt a lakásvételhez hiányzó összeget.