Súlyos, de stabil az állapota a magyar sérültnek

Súlyos, de stabil az állapota annak a kormányalkalmazottnak, aki a keddi brüsszeli merényletben megsebesült – ezt Szijjártó Péter jelentette be.

  • 2016. március 24., csütörtök 14:56
Vágólapra másolva!

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a terrortámadás másik magyar sérültje egy brüsszeli cég alkalmazottja, aki az első hírekkel ellentétben nem a reptéren dolgozott, hanem el akart utazni. Szijjártó Péter hozzátette: a belga hatóságok továbbra sem tudnak részletes információt adni az elhunytak személyazonosságáról és állampolgárságáról, így a hivatalos adatok szerint továbbra is két magyar sérültje van a keddi robbantásoknak.

„A második kollégánk, aki az Európai Unió melletti állandó képviseleten dolgozik, egy brüsszeli kórházban van, az ő állapotáról a következőt tudom mondani: az állapota komoly, súlyos, de stabil, remény van a teljes felépülésere, azonban az várhatóan hosszú időt fog igénybe venni” – fogalmazott Szijjártó Péter.