
Zsúfolásig megtelt hívekkel az esztergomi bazilika húsvétvasárnap. A bevonulást követően Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke prédikációjában feltette a kérdést: győzhet-e az erőszak, a gonoszság és a hazugság a jó és az igaz törekvések felett? „A feltámadás tehát az Atya válasza Krisztus szeretetére. Húsvét fényében mi, emberek is felfedezzük, hogy nem a bűné, nem a halálé, nem a gonoszságé az utolsó szó. Hogy minden látszólagos kudarc ellenére az élet, a szeretet, az igazság győz. Mert Isten nemcsak mindenható, hanem irgalmas is” – mondta Erdő Péter.
Erdő Péter a híveknek azt üzente: a feltámadás örömhírét nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is hirdetniük kell. „Több szeretet, több egység a házastársak között, több igazság önmagunkkal szemben, és több megértés mások iránt. Ez kell hogy jellemezze az életünket. Ezzel az örömmel adjuk tovább Krisztus feltámadásának hírét. Ez a húsvéti fény ragyogja be mindnyájunk életét. Ámen” – zárta mondandóját a bíboros.
Krisztus szeretete az a tükör, amelyben őszintén látni önmagunkat – hangoztatta húsvéti igehirdetésében a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke. Bogárdi Szabó István úgy fogalmazott: Jézus feltámadása azt bizonyítja, hogy a világ nem a vak semmi felé rohan. „Átlépni a halálból az életbe. Ez a döntő pillanat. Átlépni a strukturált reménytelenségből az Isten által megnyitott jövendőbe. Ez a döntő pillanat. Megérezni, hogy Jézus feltámadása érvényessé tette kereszten hozott áldozatát, és Isten szent engeszteléssel öleli magához az embert. Ez a döntő pillanat. Megízlelni, hogy vereséget szenvedett, az utolsó ellenség, a halál” – mondta Bogárdi Szabó István.
A fővárosi budahegyvidéki református templomban tartott istentiszteletet a hagyományos úrvacsoraosztás zárta.
A terroristáknak és a világ vezetőinek is üzent az ünnep alkalmából a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a fővárosi Deák téri evangélikus templomból. „Eljutunk-e oda, amit Jézus meg mert kérdezni, meg tudott kérdezni: az őt brutálisan arcon csapó főpapi szolgától, mondd, miért ütsz engem? Nincs ennél fontosabb kérdés. Ha ezt a kérdést tennék fel a világ politikusai, hadvezérei, terrorbanda vezérei, vajon miért tesszük, amit teszünk, miért teszi a másik, amit tesz, miért robbantja fel magát, mi van emögött?” – fogalmazott Gáncs Péter.
Gáncs Péter hozzátette: az idei húsvétot beárnyékolja az erőszak, és a keddi brüsszeli robbantásra utalva emlékeztetett: vannak, akiknek gyásszal telik az ünnep.













