Az LMP megszüntetné az MNB alapítványait

Törvényjavaslatot nyújt be a Magyar Nemzeti Bank közpénzszórásának megakadályozására az LMP. A párt frakcióvezető-helyettese szerint kezdeményezik, hogy a jegybank nyereségét osztalékként a központi költségvetésnek fizesse ki. Ezt a pénzt máshogy használná fel az Együtt és egy korábbi jegybankelnök is.

  • 2016. március 14., hétfő 16:30
Vágólapra másolva!

Példátlannak nevezte a Magyar Nemzeti Bank költéseit a Hír TV Magyarország élőben című műsorában a jegybank korábbi elnöke. Surányi György szerint az MNB nyereségéből a devizahitelesek terheit lehetne csökkenteni.

„Az is felvetődik, hogy ennek az összegnek a java része a forint leértékelődéséből fakad, ami azt jelenti, hogy amit elveszítettek a devizaadósok, azt nyerte meg a Magyar Nemzeti Bank. Ezzel az összeggel a devizaadósok tartozását kellene vagy lehetett volna mérsékelni, ahogy azt 2013-ban javasoltam” – mondta Surányi György, az MNB volt elnöke.

Az Együtt is úgy véli, hogy a jegybank eredményét – festmények és ingatlanok helyett – másra kellene fordítani.

„A jegybank profitját államadósság-csökkentésre kellene költeni. Ez a képletesen képződő profit nem ugyanaz, mint amit egy haszonnal termelő vállalat termel” – hangsúlyozta Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke.

Az LMP már törvénymódosítást is kezdeményezett az ügyben, német mintára a központi költségvetésbe fizettetné be az MNB nyereségét.

„A jegybank a nyereséget osztalékként kifizetteti a tulajdonos állam részére. Eszerint a nyereség 20 százaléka, de legalább 10 milliárd forint az eredménytartalékot képezi, míg ez az összeg el nem éri a 150 milliárd forintot. A fennmaradó összeg, illetve megfelelő eredménytartalék esetén annak egésze a központi költségvetésbe kerül. A 2015-ös 100 milliárd forintos MNB-s nyereségnek sokkal jobb helye lenne az oktatásban vagy az egészségügyben, de komoly forrása lehetett volna a 2016. évi béremelésnek is” – mondta Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes.

Az ökopárt javaslata emellett megszüntetné az MNB alapítványait, és előírná, hogy csak olyan cégekben lehessen tulajdonos a jegybank, amelyek működése az alapfeladatainak ellátásához szükséges.