
Sorba álltak az élelmiszercsomagokért a hevesiek. Ők mind olyan családok tagjai, ahol három év alatti gyerek van, vagyis kiesnek az óvodásoknak és az iskolásoknak biztosított ingyenes étkezésből. „A magyar láncok nem vállaltak semmit, a jelenlévők viszont igen. Sőt rá egy hétre már azzal jöttek, hogy ötmillió forintig állják is a költségeket” – árulta el Hegedűs Zsuzsa, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Hat nagy külföldi multiáruházlánc fogott össze – harmincmillió forintos adománnyal segítik a hátrányos helyzetű településeken élő rászoruló gyerekeket a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány felkérésére.
„Ezzel az adománnyal csaknem két hónapra megvan a három éven aluli, rászoruló, alultáplált gyerekek élelmiszer-ellátása. Belőlük ma Magyarországon csaknem tízezer van” – mondta Maczelka Márk, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője.
Minden élelmiszerlánc több mint ezer gyerek támogatását vállalta.
„Minden felelős vállalatnak tennie kell azért, hogy a gyermekek alultápláltságát felszámolja” – vélte a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. PR-vezetője, Tőzsér Judit.
Az adományozást az egyik angol élelmiszerlánc sem tartotta kérdésesnek.
„Jelenleg tízezer olyan gyermek él Magyarországon, aki alultáplált, és segítségre szorul, természetes, hogy segítünk, mindenkinek kötelessége segíteni” – mutatott rá Hevesi Nóra, a Tesco-Global Áruházak Zrt. kommunikációs igazgatója.
A cégek választották meg, mely megyét és településeket vállalják. Egy-egy multira több mint ezer gyerek jut.
„1390 gyerek táplálásához fogunk hozzájárulni, két áruházunknak otthont adó megyében, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, tíz kistérségben, negyvennyolc településen fogunk segíteni a gyermekeknek” – árulta el Samu Zsófia, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs vezetője.
A másik német élelmiszerlánc is hat járásban segít a rászorulókon. „Ötmillió forinttal támogatjuk mi is hat járásban csaknem 1200 gyermek étkezését szárazáruval” – közölte Szányi Gabriella, a Penny Market Kft. PR-menedzsere.
A csomagokban egy hónapra elegendő müzli, tej, búzadara, rizs és kukoricapehely van. Hevesen és környékén összesen 227 család kapott támogatást, az adományosztás a következő napokban a többi hátrányos helyzetű megyében folytatódik.













